2009. június 24., szerda

7végék

Kicsit elmaradva ugyan, de elmesélem a múlt hétvége történeteit:
6 hét után hazakeveredtünk a szüleimhez, akik már igen csak hiányoltak, de hát nem volt mit tenni, így jött ki a lépés. Apám gondolt egyett és főzött nekünk egy jó kis bográcsost, nevezetesen birkapörköltet. :) Olyan isteni volt, még ma is ettem belőle. Közben azért próbáltam ellesni a tudományát, amit még anno a seregben fejlesztett tökélyre. :)) Ritkán szokott főzni, de akkor kitesz magáért. Szóval fölraktuk rotyogni, aztán meg a párommal elmentünk autocross-ra. Persze elkezdett esni az eső... mint ahogy az cross-os napokon lenni szokott. Elsőkörben kicsit fáztunk is mig az időmérő futamokat néztük. De aztán hazamentünk némi municióért és jo kis pokroccal tértünk vissza az első futamokra... A kommentátor az haláli volt. Nem tudott beszélni, nem is kommentált. Meghát érződött rajta hogy a hazai versenyzőknek drukkol. Ilyen beszólásai voltak, hogy reméljük Kálmánkám, visszavágsz most a legutóbbi vereségért... No meg a nevek. Azt se tudta, ki kicsoda. Én azért, mivel évek óta nem voltam már ilyenen, igényeltem volna némi háttér infot. Jóó most mondhatjátok, hogy Palik közvetítésein nőttem fel de akkor is. Gőzöm sem volt hogy melyik auto milyen erős, a versenyző hány érmet nyert már, stb.
Külön érdekesség volt, az amatOr csöves(ja, így mondta a kommentátor) ketgóriában, hogy 2. helyezést ért el egy 12 éves srác. Nagyon jól tolta. A kora szintén akkor derült ki amikor kiszált a tiszteletkör után. Azt is jó hangosan orditotta be a kommentár, hogy hány éves vagy édes fiam...
Borzasztó, komolyan még én is jobban csináltam volna. :P
Ja a slussz poén. Volt tombola. :) A magyar emberek nagy vágya, kevés pénzért nagyot akasztani. Hát eleve adtak a belépőhöz 1-1-t, plusz még darabját 200-ért árulták. Az ajándékok meg ilyesmik voltak hogy, fonott tálaló kosár, x kg kutyatáp, meg a fene tudja még mi. A fődij pedig egy mountain bike. Persze mindenki arra pályázott. De annyi technikai szünet után már mindenki hazament. Így esett, hogy a 10. sikertelen tombola szelvény után, végre megnyertük az első ajándékot: a fonott tálaló kosarat. :D Hát akkor tapsot még nem hallottam egy nyerésért mint amit ott a közönség adott, hogy VÉGRE!!! elvitték.... most már lehet mást is nyerni. Mondjuk a páromnak volt egy ilyen megérzése, és még mondta is ez a szerencse a vénámban van... :P Aki nem hiszi járjon utánna.
És mivel 7végéket említettem: csupa kirándulásból fog állni, lesz egy skanzen látgatás szentendrén, plusz egy hosszú hétvége is, ha megkapom a szabimat péntekre, és akkor a barátaimmal elmegyünk a velencei tóra pár napra. Hmm, és ha minden összejön akkor még a BS-ra is :P

2009. június 18., csütörtök

hajvizsgálat

Tegnap voltam hajvizsgálaton. Kiderült miért kopaszodom, meg az is hogy vajon miért ingyenes ez az egész vizsgálat. Nem untatok itt vele senkit, ha valakit érdekel majd elmondom neki privátban :)
Ja plusz infot is mondott a nő, kérdezte h voltam-e napozni, mondom igen hétvégén, azt mondja látszik, mert megégett a hajam... :S

futás

Tegnap előtt este ismét voltam futni a szigeten. Szerezetem a páromtól egy jó kis zenét, ami tökéletes volt tempo tartásra, és nem is volt megerőltető. Így kb 44 perc alatt tettem meg az egy sziget kört. Aminek a végére el is kezdett csipogni az eső, de meg se kottyant. A lábamban már érzem h menni kéne ismét. :) De szerintem már csak jövőhéten kerül rá a sor.
Ja egyébként a szigeten van most arra lehetőség, hogy kiprobáld a Nike+ run cuccait, főleg cipőit. Gondolom azzal az iPod-os kis kütyüvel ami jegyzi h mennyit futottál és mutatja hogyan fejlődsz.

pizza, háát? akkor inkább pell mell!

Ma megéheztem egy pizzára, és kiprobáltam egyet a kollégám ajánlásábol. A hely neve király pizza. A véleményem pedig, elég felemás, az tény hogy nagyon finom és jol kinéző pizzáról volt szó, de:


A doboz csak 30cm a pizza benne csak 27. A tészta vastagságát nem emliteném meg, mert eleve vékonyat rendeltem. Azt viszont nem értem, hogy ha vékony a tészta, akkor kevesebb kell belőle ugyebár, ha más nem élesztőből, bár nem hiszem h annak külön pixisben gyurnának anyagot... szoval kevesebb anyag, kevesebb pénzbe kerül, persze ezt el is nyelték, a jogcimét nem nagyon tudom, de szerintem nevezhetjük a fogyasztói figyelmetlenség kihasználásának.
Szoval a fenti, nagynak éppen nem mondható pizza 1400Ft-ba került. Nem az összegről van szó, de ugyanennyiért, sokkal nagyobb és hasonlóan finom pizzát kaptam volna, máshol. Tanulság: többet innen nem rendelek!

2009. június 15., hétfő

strand

Tiszavirág nézés előtt kimentünk a párommal kicsit barnulni és kicsit csorogni a Tiszára. Elsőre nagyon hideg volt a viz, de hirtelen elmerülve már egész kellemes volt, főleg hogy fenn kellett tartani magunkat a vizen. Ami furcsa volt a balcsihoz képest, hogy 1 méter után 1,2m volt a viz mélysége, onnan meg még több. A másik pedig a csorgás, csak taposom a vizet és haladok előre. Bár lehetne többet is de sajna ott csak 100-150 méteres partszakasz volt ahol lehetett strandolni. Legközelebb is szivesen visszamegyek. Egy élmény volt! Köszönöm Drága! :)

tiszavirág

Tegnap, volt szerencsém életemben először megnézni eme jelenséget. Bár még csak pár napja kezdődött, az igazi nagy rajzásuk szerdára várható. Sokan ugyan nem voltak, de jó volt ott nézni őket, és ha elég csend volt körülöttünk akkor hallani is lehetett hogy susog a szárnyuk a víz felett. Néha azonban lecsapott rájuk egy-egy hal és lehuzta őket a mélybe.
Ha teheted látogass el te is a Tiszára és nézd meg a kérészek násztáncát.

2009. június 4., csütörtök

bökövö

Pont tegnap tűnt fel hogy a 4-6os vonalán már nem állnak kint zöld láthatóságimellényes ellenőrök, hogy nézzék a jegyeket, h van-e stimmel-e minden. Szerintem ez is csak egy kis reklámkapmány volt a részükről, hogy beszéljen róluk a média. :S Viszont most már nemcsak nő, hanem férfi hang is megszólal a villamoson, hogy melyik megálló következik hol lehet le/átszállni stb... Gyanitom ez is valahogy a marketing része. Vagy ne legyek ennyire elvetemült? :P

2009. június 3., szerda

kulcstalanul

Tegnap nagy para jött rám, mert nem találtam a kulcsomat, ami azt eredményezte, hogy se az albiba sem pedig az irodába nem tudtam bemenni. Végigtelefonáltam a mindenkit, a páromat, a szüleit, és még a hugom is, mert nála is megfordultunk a hétvégén. Szegény párom mindent átforgatott otthon, már nekem volt lelkiismeret furdalásom, az én hülyeségem miatt, hogy neki kell ezt most felkutatnia. De édes volt és megértő. :)
Végül az anyukája hívott föl, hogy megtalálta náluk a kulcstartóra volt felakasztva, hát mit ne mondjak nagy kő esett le a szivemről. Főleg azért mert ha elhagytam volna az iroda kulcsát 4000EUR-t kellene fizenem a teljes szint zárcseréjéért. phjuhh :)

színház az egész világ

Bár még csak június van estére augusztus lesz Oklahomában. :) Pontosabban a Vígszínházban, amire majd elmegyek, ez az utolsó darab a bérletből... Kiváncsi leszek, bővebb infó nektek itt.