2010. június 15., kedd

új jogsi

Amikor a kálváriáról írtam, akkor tudatosult bennem, hogy lejárt a tíz év ameddig a jogosítványom érvényben van. Most péntektől már csak külön papírossal vezethetek a régi jogsival egyetemben. Szóval elmentem a körzetihez aki potom 6550 pénzért csinált egy alkalmassági vizsgálatot, meg kell hagyni alaposan, szóval nem csak úgy ránézésre, még a hasamat is végigtapogatta. Megnézte hogyan egyensúlyozok becsukott szemmel és hogy látok fél szemmel. De kért még egy EKG-t is, amit a napokban meg is fogok csináltatni, de legkésőbb a jövőhéten. Plusz egy nagy labort is mert idejét sem tudom, hogy mikor vagy egyáltalán csináltak-e nekem ilyet direktben.
Szóval lényeg a bélyeg, két hét múlva telefonálhatok az új iratom ügyében és végre búcsút intek a régi fajta kinyithatós jogsimnak és jöhet a plasztik lapocska újabb tíz évre.

velencei hétvége

Múlt héten csakhogy utolért bennünket a kánikula már alig vártuk a vasárnapot, hogy mindketten kimozdulhassunk lehetőleg vízpartra... Hát fogtuk magunkat és cabrio-ztunk egy jót le egész a velencei tó partjáig. Ahol várható módon tömve voltak a parkolók, és csak nagy sokára sikerült találni egy helyet, ahol volt egy üres hely. Már épp cuccoltunk volna ki a csomagtartóból amikor a közegek újfent megjelentek :) És csak ennyit kérdeztek: ugye tudja ha itt marad a kocsijával akkor feljelenthetik? Mondom tudom, és úgy tettem mint aki tényleg csak azért szállt ki hogy kivegyen valamit a csomagtartóból. Persze mondanom sem kell, az összes autó szabálytalanul állt, csak mi pont a kereszteződés legszélén, jo igaza volt, rá kellett kanyarodnia a kijövő autóknak, ebből a szempontból rendes volt, másrészt viszont a közlésmód nem igazán tetszett, de nem kötekedtem, odébb álltam. Tettünk még egy kört és találtam egy jó kis erdőbe vezető utat, ahol már állt egy autó, hát mondom próba cseresznye. Kicsit paráztam hogy ezért is megszólnak, de szerencsére nem lett belőle semmi. Sőt mikor hazafelé jöttünk egy halom autó állt még be oda mellénk, annyira tele volt a part. Ja és persze mondanom sem kell, hogy a kapitányoknak csak a szája volt nagy, mert mikor sétáltunk a partra egy halom autó állt az egyik partra vezető úton ahol 150 méterenként ki volt téve a megállni tilos tábla. Na ennyit róluk, persze visszafelé jövet sem volt semmi bírság/cetli/kerékbilincs egy autón sem... biztos nem volt kedvük kiszálni a légkondis kocsiból...
Ami pedig a fürdést illeti, jól esett, 2 körül érhettünk le, jóó meleg volt kenegettem is magam rendesen. Szerencsére nem égtem le csak a lábszáramon, amit pont elfelejtettem bekenni, de igazából nem is fáj csak mikor forró vízzel találkozik. Szóval kellett már ez a kis pihi, pancsolás. lubickolás. És lesz ez még így a nyáron tuti! Rokonokkal, barátokkal, majd látjuk...

2010. május 25., kedd

állatkert

Tegnap voltunk a menyasszonyommal a budapesti állatkertben, ahol már gyerek korom óta nem voltam, de ő se. 5 órát sétálgattunk ott, megnéztünk mindent amit csak lehetett, jó kis nap volt :) Pont olyan kiránduló időnek való. Hamarosan lesz kép is róla!

89. nap

Ma végre megtörtént a kárfelmérés, már csak a jogerős határozat kell. Az még kb 1 hét ha minden simán megy. :) Azt elküldeni a biztosítóhoz és rendezik a káromat. Igaz csak 50%ban, merthogy már pattogzott fel a festék. :S De akkor is több mint a semmi.

2010. május 17., hétfő

koccanásos kálvária #5: 79 nap

Az Úr 2010. esztendejének 137. napján, az esemény megtörténte után éppen nem hamarabb mint ahány nap alatt Willy Fogg megkerülte a Földet, kézhez kaptam egy igazolást, amivel már bejelenthetem a kárigényem a károkozó biztosítója felé! Hurrá!
Megvan a holnap kora reggeli/délutáni program is...

2010. május 5., szerda

meghívók

Tegnap megrendeltük a saját készítésű meghívónkat egy ezzel foglalkozó cégnél. Szerintem tök jó lesz. :) Majd meglátjátok. :) Egyébként kicsit többre számítottam már ami a költségét illeti.

2010. május 4., kedd

Koccanásos kálvária #4 66. nap

Tegnap már kiderült, hogy egy előadóhoz került az ügy, kicsit megörültem. Ma kiderült hogy még mindig nincs az előadónál az ügy, így várnom kell még egy napot. De legalább már beszélhettem azzal aki foglalkozik fog vele. Csak még nem kezdett bele. Ja 8:45kor hívtam erre a kolléganői közölték, hogy kiment a közértbe. Hát mondom remek. Röhej az egész! Tegnap azt is kiszámoltam, hány napja történt ez az egész eset. Ma tartunk a 66. napnál... Éljen a bürokrácia!

2010. április 21., szerda

Degas-tól Picasso-ig

És hogy még inkább mutassam, hogy merre tendálok mostanság: vasárnap ellátogattunk a párommal a fent említett kiállításra. És hát, hogy is mondjam, le voltam nyűgözve. Nekem főleg a poszt modern képek jöttek be, és a pluralista stílus. Amit külön kiemelnék: Monet: Fehér vizililiomok, Matisse: Fehér váza, Van Gogh: Börtönudvar, Ozenfant: Lineáris kompozíció.
Április 25.ig szerintem érdemes megnézni. Habár 3 rugó a jegy, de ezzel most minden ideiglenes(múmiás) és állandó tárlatot meg lehet tekinteni. Ajánlom! :)

rajzok...

Újabban elkezdtem arcokat rajzolni, már a másodiknál tartok. :) Elsőre nagyon meg voltam elégedve magammal. Most már kezdek szembesülni azzal, hogy hol lehet még javítani a dolgokon. Szerencsére az arányokat már jól eltalálom. De a részletek még nem egészen kifejlettek. Ami szerintem a 2. képen igen jól sikerült, azaz orr. De a szem és a száj még igazán nincs eltalálva. De ezzel nem is frusztrálom magam, mert még igazából nem alakult ki a stílusom. Ha a modellek megengedik h feltegyem ide a képüket, akkor majd Ti is megnézhetitek, egyelőre addig is csak egy szűkebb körben nyílvános...

Koccanásos kálvária #3

Ma ismét felhívtam a rendőrséget, hogy mi a szitu. De mint kiderült, még most iktatták (újra), mert rossz emberkéhez került. Na mondom fasza. Egy hét múlva próbálkozzak...

2010. március 16., kedd

Koccanásos kálvária #2

Ma ismét hívtam a rendőrséget, még csak akkor vették kézbe az ügyet, bár nem számítottam nagy előrjutásra. De legalább kedves volt a hölgy és mondta hogy hétfő helyett csütörtökön hívjam föl az igazolás ügyében. Közben azért már a hétvégén is hívtak, hogy megnéznék az autót. Egyelőre ez most jegelve van.

2010. március 15., hétfő

koccanásos kálvária #1

Mint azt korábban említettem, belém jött egy hétvégi autós hétköznap. Tényállás:
9ker, egy öreg faszi, kanyarban túl gyorsan jött és nem nézte hogy áll a sor... a hátsó spoiler karcos de lepattant az illesztése a jobb oldali sárvédőről, amiről a festék is lejött...
Megyegyeztünk, hogy kijavítja a kárt, telószámcsere, és hogy egy óra múlva felhív. Hát nem hívott, így bementem a XI.kerületi Rendőrkapitányságra, ahol feljelentettem. De inkább mentem volna a IX. kerültibe ahol a baleset történt, ugyanis, úgy elkeveredett a feljelentésem, hogy csak a héten sikerült Nekem, utánna járnom, hogy mi a fene van már. Ami ugye azért cinkes, mert a károkozó biztosíjának be kell nyújtani egy igazolást a rendőrségtől, a kárigény bejelentéséhez, na már most erre már csak négy napom lesz a héten. Remélem összejön!

család látogatás

Most hétvégén meglátogatott minket a családom. Jól esett, hogy eljöttek, különösen apámtól, mert mióta itt élek, még csak egyszer volt itt de akkor is csak költözni segített. Most meg inkább pihentünk. Délelőtt értek, ide, bár nem reggeliztek, így elmentünk egy étterembe, és jól megebédeltünk. :) A család egyébként is ritkán jár el így együtt, úgyhogy ez most remek alkalom volt. Ettél már 30dkg-os Bécsi szeletet? Ha nem akkor a hasonló nevű éttermek egyikébe mindeképp látogass el! Nem fogod megbánni! Desszertet nem ettünk, nem is terveztünk, hisz a párom egy igazi finomságot sütött: márványszeletet. Aminek több mint fele el is fogyott. :) Jó megvallom, reggelire is ettem 1-2 szeletet. :)
Mivel épp most volt a Bahrein-i nyitó nagydíj, így apám itthon maradt a tesóm vőlegényével. Mi pedig négyesben kimentünk az IKEA-ba vásárolni. Szerintem jó kis nap volt, bár kicsit korán elmentek, mert már 6kor jelenésük volt otthon... No de sebaj, legközelebb már mi megyünk!

summa summarum

Mostanában túl sok minden történt velem. Mind magánéletben mind a munkám során. Így ezt most ömlesztve megpróbálom leírni, remélhetőleg röviden:
  • a párommal voltunk a Velencei karneválon, melynek apropóján:
  • megkértem a kezét, és IGEN-t mondott! :) Több már nem is kell a boldogságomhoz, ja de igen, egy közös baba. ;-) De már az is tervben van. :)
  • 22-én belémjött egy autós egy kanyarban, erről kicsit részletesebben egy új post-ban.
  • 3 év után, egy új projektbe kerültem a melóhelyemen, meglátjuk mi sül ki belőle, egyelőre tetszik, bár mély a víz, de úgy néz ki tudok úszni...
Röviden most ennyi. A többit később.

2010. február 2., kedd

Hogy hívják a peches indiánt?

Ma délben az egy tál rakott krumpli mellé merészeltem venni, egy kis adag uborka salátát is. Igy utolag nem kellett volna. Mivel a tálam nehezebb volt a kelleténél és az nem is lett kinullázva, így a túl súlyt is beleszámolták az árba, ami így kb 380Ft- jött ki, ami kb 10dkg saláta esetében kicsit húzós. Most nem volt, de legközelebb biztos hogy visszaszólok, sőt direkt fogok venni salátát és jól letolom őket, hogy ezt hogy képzelik!

2010. január 11., hétfő

pokerface #1

P?nteken volt egy kis "rendezv?ny" a koll?g?kkal, ahol sikeresen helyt ?lltam. Azaz az ?ltalam kit?z?tt c?lt el?rtem, uh legk?zelebb m?r arra fogok t?rekedni hogy legal?bb m?sodik legyek. :) Viszont nem rebuy-oltam, ?s a befektetett p?nzemet is visszanyertem. Hogy eg?sz pontos legyek 10 indul?b?l 3. lettem. Van aki szerint nem nyertem semmit, de szerintem igen is sokat tanultam :) Az?rt eg?sz m?s online pokert tolni, mint szem?lyesen. Online kicsit m?sabb, meg tal?n gyorsabb is, ott f?leg freeroll tournamenteket j?tszom, t?bb kevesebb sikerrel. A h?tv?g?n is j?tszottam, igaz csak 90 f?s versenyen, de ott meg 2. lettem. Sz?val sz?p lassan haladok :)