2009. december 7., hétfő

Holofonia: àudio en tres dimensions (3D)

Ezt érdemes fülhallgatóval meghallgatni! Nem semmi, hogy mire képes a fülünk, illetve az agyunk!!

2009. november 19., csütörtök

sarki boltnak ne nézd a fogát

Ma reggel meg gondoltam beugrom egy kis boltba, amit már korábban kinéztem magamnak mikor busszal jártam arrafelé, most épp ugyan kocsival, de ez most mindegy is. Szoval bementem, kicsit azért hiányosnak éreztem a pultot, de sebaj, kértem 3 sós kiflit és akartam kérdni 10dkg zalát, erre a nő azt mondja, hogy még nem tudja felvágni, mert még egy csomó dolga van és egyébként sincs nyitva. Hát mondom ez meg mi??? Akkor miért volt nyitva az ajtó és miért nem szolt akkor h ne menjek be... Hihetetlen! Nem akartam tökölni a vásárlók könyvével, de hogy többet oda nem megyek az is tuti!

Carmina Burana

Tegnap este elmentünk a párommal a művészetek palotájába, hogy "megnézzük" a Carmina Burana-t, amire a szegedi kortárs balettművészek balettoztak. Mivel még sosem voltam balett előadáson, igy nem tudtam mire számítsak. Bár első feltevésem az volt h rózsaszin passzos nadrágban és tütüben fognak az emberek lábujjhegyen tipegni, de szerencsére ez sokkal jobb volt. Bár a zene sem volt mindegy, mert hát Carl azért kitett magáért. :) Szóval összességében nekem nagyon tetszett. A páromnak szerintem meg mégjobban, hisz amennyire tudom, az egyik álmát teljesítettem ezzel. :)

2009. november 18., szerda

múzeumok éjszakája

Szombaton elmentünk a múzeumok éjszakájára pesten. Beterveztünk egy csomó múzeumot, még a szépművészetit is. Volt is rá időm h elmenjek regisztrálni a helyszínre, hogy megnézhessük a Tiziano-tól Botticelli-ig kiállítást, de annyi ember gyűlt ott össze, hogy végül mégsem álltam végig. Ehelyett elmentünk fel a várhoz, hogy megnézzük a sziklakórházat és atombumkert, de ott is ugyanez volt a helyzet. Hasonlóan a királyi borok kiállításán is. Itt már kezdtünk jobban kétségbeesni. Ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a következő tervezett múzeumba a markó utcában. Ahol az országos mentőszolgálat múzeuma van. Előbb körbenéztük a múzeumot, majd megnézhettük egy főorvos előadásával, hogy hogyan is zajlik egy folyamat mikor vki felhivja a 104-et. Tök érdekes volt, bár szerintem ez azon kivételes alkalmak egyike mikor ilyen éjszakán vagyunk, azaz normál múzeumlátogatás során nincs erre mód. A harmadik fázis, pedig az volt, hogy megnézhettük, hogy milyen volt régen egy mentőautó és milyen most. A különbség nem csekély, sem értékben sem felszerelésben. Jó sokáig időztünk el ott, de mindenesetre megérte. Ezután pedig elmentünk a szépművészetibe és megnéztünk egy pár olasz és spanyol festő (posztimpresszionista) alkotásait. Ott már zárórak környékén kicsit fáradtan jöttünk el, de azért szép volt. És még visszamegyünk a Tiziano-ra mikor már kevesebben lesznek. :)

2009. október 15., csütörtök

IQ fighterek a villamoson...

Kedden siettem egy helyre ahol már vártak a barátaim, hogy dumáljunk és megigyunk 1-2 sört. Épphogy elértem a körúti villamost, de már csak úgy tudtam rá felszállni, hogy beljebb kellett tolnom az előttem álló kétajtós szekrényt akinek épp aznap vaxolhatták ki a buráját. Lehet hogy pont a pincsije tette akivel éppen dumálgatott és nem vette észre magát, hogy elállja az utat. Lényeg a lényeg, hogy miután konstatálta, hogy lökdösik, fodult és egyből tolt a sarokba, ahol egy kiscsaj állt; szegényt majdnem agyon nyomtam. És egyből elkezdett pampogni, hogy mi a f.szt akarok, meg hogy lecsap úgy ahogy a nőjét szokta... Én meg mint egy gyáva kutya meghuztam magam; két ilyen IQ bajnokkal nem volt kedvem leállni vitatkozni, főleg úgy hogy ők már egyből a tetlegességet sejtették. Tanulság? Ne menj neki két ajtós szekrénynek csak ha asztalos haverjaid vannak! Nekem most nem volt ott egy sem... Next time, maybe...

Lottó Ottó

Hétfőn römiztünk a párommal, ahol szegénykét nagyon megvertem, szó ne érje a ház elejét tényleg nagy szerencséim voltak nem egyszer hand-oltam le, így érthető volt hogy kicsit ki volt akadva rajtam. És szólt egy ilyet hogy miért nem lottózok egyet. Hát jó, fogtam a telefont, egy sms.. és már meg is volt a hét szám. Ma reggel pedig kaptam egy sms-t miszerint: Ön 905 Ft-ot nyert! Feladó: Szerencsejáték Zrt. Hoppá, hát ilyen nincs!! :D De nevettem olyan jót! Aztán Ő is mikor elmeséltem neki...
Lehet hogy vannak szerencsés időszakjaim? :P

2009. szeptember 15., kedd

Flo Rida - Right Round [Original]

Ez azért ott vagyon...
A Másnaposok c. film végén láttam! Naggyon ajánlom a figyelmedbe!!!

ekkora köcsög kéményseprőt...

Múlthéten, direkt otthon maradtam és még szerencsére tudtam is dolgozni 4 órát is. Azért kellett maradnom, mert kaptunk egy értesítést, hogy a kéményseprők meglátogatnak minket, mert legutóbb, reggel 9kor már végeztek azzal a szintel ahol lakunk... Szoval, vártam, dolgoztam, 8:30 és 11:30 között ígérték, hogy jönnek. Azért az idő vége felé már gyanús volt, hogy nem fognak jönni. Erre felhívtam a megadott számot, és mondtam, habár itthon voltam, de nem jött felém egy kéményseprő sem. Azt mondta ok, majd beszél a kollégájával és visszahívnak időpont egyeztetéssel kapcsolatban. Bár az operátor még rákérdezett, hogy nem tudnék-e várni.. Mondom, valamikor nekem is be kell mennem dolgozni. Kicsit azért éreztem a hangján, hogy otthonülőnek nézett. Aztán sikerült úgy 1 után beérnem a munkahelyemre, még egy meetingről is elkéstem, de ez most mellékes. A poén ezután jött, egy hívás ismeretlen számról délután 3kor. Az a csávó volt aki ott járt nálunk, csak mint kiderült nem jutott be, mert a folyosó csengője nem működött, a kopogását meg ugye hogy is hallanám. Egyből mondtam neki, hogy miért nem a lenti(kapu) csengőn csengetett, amire azt mondja, hogy nem volt kicetlizve, hogy lent csengessen. És hogy csak miattam jött vissza, ja mondom, hogy jutott akkor be? Ekkor már hallgatot, a lényeg az h eléggé lekezelő stílust ütött meg, holott ők szolgáltatnak...
Értelmét nem látván a további vitának, megkérdeztem tőle, hogy mikor tudnának visszajönni legközelebb. Na ez újjabb olajfolt volt a tűzre. Elég flegmán közölte, hogy hát a hét bármelyik napja jó 11 és 14 között, csak szóljak egy nappal hamarabb. Na mondom fasza, valami emberibb időpont nincs? Reggel, vagy délután? Merthát csak dolgozna az ember fia... De nem, nincs, már be vannak táblázva. Ja slusz poén, azt mondta hogy a következő kiszállásért díjat kell fizetnem!!! Mondom, mire föl? Mert maga nem tudta hogy kell bejönni egy házba??? Na itt szállt el az összes türelmem. Mondtam neki, hogy én ezt ugyan ki nem fizetem! Azt mondja akkor otthagy egy csekket. Mondom hagyjon, akkor se lesz kifizetve, mivel ez nem az én hibám volt.
A kálvária azzal ért véget, hogy a főbérlőnk felhívta őket és kidumálta, hogy ne kelljen fizetni. Talán jobb is hogy ő tette, mert én igencsak más hangnemben beszéltem volna az illetékessel.

2009. szeptember 6., vasárnap

a win nem szeret engem :)

Eddig se csíptem a windowst, de most méginkább nem. Arról nem is beszélve h szegény Diri is szív most vele... De ma én is megjártam. SP3 telepítés, közben póker, aztán restart. Majd egyből black screen. Hurrá! Azóta se sikerült még életet lehelni belé...
Közben rájöttem, hogy nem is kell nekem win. hiszen WINE-al linux alól is megy a pokerstars.
Délelőtt elég jó szériám volt, 1 óra alatt dupláztam a berakott pénzem :P

lecsó fesztivál

Szombaton voltunk a VIII. szentesi lecsó fesztiválon. Ahol több mint 200an versenyeztek, hogy ki készíti a legfinomabbat, tojással vagy anélkül, rizsesen v simán.. és még sorolhatnám.
Mi is főztünk, majd megmutatom hogy milyen is lett. Ami számomra meglepő volt, hogy milyen extra alapanyagok kerültek még bele.. Mint pl füstölt tarja és kolozsvári szalonna. Az tény hogy elég pikáns és finom ízt adott neki, de még sosem hallottam hogy így is készítik, hmm biztos azért mert még fiatal vagyok és pasi :D

2009. augusztus 6., csütörtök

véradás vol. II

Ma ismét adtam vért és most már kaptam igazolványt is. Viszont sikerült elszédülnöm közben, leesett a vérnyomásom. Nem értem hogy miért, sokat ittam és reggeliztem is. Igaz fél7 körül ettem és fél12 körül kezdték el levenni. Szóval marad a sok folyadék és hamarosan ebéd. Ha esetleg több napig nem írnék akkor nem éltem túl... de ezt kétlem, annál keményebb vagyok :P

2009. augusztus 4., kedd

2009. július 30., csütörtök

másnaposság, ááá

Idejét sem tudom mikor jöttem ki úgy moziból hogy utánna még 5 percig nevettem, szinte könnyeztem. Valami hihetetlen nagyot alkottak, már ami a vígjáték kategóriát illeti. A győztes pedig a Hangover, azaz másnaposok. Ha még nem láttad volna, sűrgősen pótold! Megéri! Én szerintem mégegyszer meg fogom nézni! Szerintem ez az év vígjátéka!

2009. július 29., szerda

Irány észak, sebesség 16 csomó...

Újabb felejthetetlen hétvégében volt részem, köszönhetően a páromnak és az apósjelöltemnek :)
Szentesen a Tiszán volt szerencsém a csónakját vezetni, amivel el is huztunk(kettesben) a Körös torokig, majd ott kikötöttünk és felsétáltunk kb kétszáz méternyit majd a vízben visszacsorogtunk a csónakhoz.
Azért meg külön meg lettem dicsérve amiért olyan ügyesen elsőre sikerült a sokkal szűkebb Körösben megforditanom az egyébként nem is rövid csónakot. :)
Visszafelé már a párom vezetett, de akkor is egy élmény volt! Alig várom már hogy legközelebb is vezethessem(akkor már viszek magammal fotoapparátot is!). Igaz az elején a közegetől kicsit be voltam f.sva, mivel semmilyen előképzést nem kaptam korábbról, most is csak azt hogy hogy kell a motort kezelni, de az épp elég is volt. Aztán para sem volt. Egyetlen furcsaság volt hogy ellenkező irányba kellett tolni a "kormány" rudat, mint amerre menni szerettem volna, de hamar megszoktam.

2009. július 24., péntek

érdekes étkezési szokások

Tegnap voltunk az Árkádban, ahol azt figyeltük meg a párommal, hogy szinte kigyoznak a sorok a meki és king előtt, ellenben a főzelékfaló ételbár előtt szinte senki nincs, azt hiszem sikerült ezeknek a multiknak tudatositani az emberekben, hogy ha megéheznek akkor hol egyenek.
A minap hallottam egy furcsaságot a rádióban, azon volt egy nő kiakadva, hogy az ismerőse piacon veszi az alapanyagokat a főzéshez, és nem tasakokból meg kockákból ízesíti/készíti, avagy rendeli az ételt amit megeszik. Eleve, hogy ő maga főz! Nem pedig megveszi, vagy étterembe készíti el... Ez is a mostani társadalmunknak a káros hozadéka, hogy szinte eltűnik az az érték amit az ember magának előállít, helyette ott van az olcsó, bárhol megkapható félkész étek. Az emberek meg azzal mentegetőznek, hogy nincs idejük főzni, meg háztartást vezetni... pff marhaság!! A baj ott kezdődik, hogy teljesen átértékelődtek a viszonyok. Te például hányszor gondoltad már végig azt hogy ez másképp is lehetne, vagy hogy egyáltalán nem vagy annyira sz.r helyzetben, mint amennyire gondolod...
Találtam egy videot, ami talán rávezet 1-2 dologra, nézd meg, aztán gondolkozz/vélekedj!

Ferike fejezzed mán bee!


Van aki szereti van aki nem, de egyet mondok, ha még nem voltál ott, sosem tudod meg milyen király tud lenni! Kicsit megkésett memoár ez, de valami eszméletlen jó buli volt azon az egy vasárnapi napon amikor lementünk Zamárdiba. Kicsit ütösen is indult az egész, hisz azon a hétvégén voltunk a haverokkal Velencén és onnan egyből indultunk is. Majd kocsiból ki, sört whiskyt elő, mielőtt még bementünk volna aztán pedig nagy csobbanás a vízbe. Gyönyőrű tiszta volt, közben szólt a zene is, ááá, leirhatatlan. A legjobban talán a párom arcán lehetett látni az érzést, hogy mennyire élvezi h ott lehet! Aztán egy ütős Karányi set így kora délután, szintén 1-2 sörrel ugy egész 6ig. Aztán már nem ittam, mert még haza is kellett vezetnem az autót :) De amennyit pörögtünk, kiment belőlem hamar. Volt ott Irie Maffia is, aztán Röyksopp(ez nekem annyira nem jött be, helyette lett egy kis San Francisco Beat ami szintén nagyon állat volt) és persze a várva várt Moby. Most először hallottam őt is élőben, ez a manus tud valamit, már ami a zenét illeti. Amit a rengeteg néző is konstatált, egyrészt a tömegükkel másrészt a kedvükkel, szinte mindenki táncolt. Volt egy vokalistája, nem tudom hogy hivják a csajszit, de hogy annak milyen hangja volt, hííí. Igaz egy óra csuszással kezdődött el az egész, de azért így is megérte ott lenni. Már csak azért is mert a párom közben megkedvelte a csapolt Heinekkent(hozzáteszem, hogy mielőtt engem nem ismert még sört sem ivott, azota is csak búzát :P)

A visszaút viszont elég rossz volt, mindketten álmosak voltunk, habár az alkohol rég kiment belőlem, az álmosság nem akart, és ha még egy 50km kellett volna jönni, tuti meg kell hogy álljak, mert nem birtam volna olyan fáradt voltam. Jo is volt aznap 4 óra alvás után menni melozni.. :)))

Végre együtt

Nem kis öröm, de végre megértem, hogy összeköltöztem a párommal, egy kis studio lakásban eléggé a központban. A költöztetés szerintem elég simán ment, bár nem gondoltam volna hogy ennyi cuccom összegyült 2 év alatt. De szerencsére minden befért 1 körben egy Mercedes Vito-ba. Amit ezuton is köszönnék meg a párom barátnőjének és a párjának! És persze Iminek és Gyurinak is! :)
Mostanra már csak az apróbb háztartási kellékek beszerzése maradt hátra, de ezek is fokozatosan fogynak. Úgyhogy végre már csak a nyugodt kellemes légkör élvezése marad hátra, egészen sokáig.

2009. július 15., szerda

Velence

A hétvégén elég jó kis "partyt" csaptunk a barátaimmal a velencei tavon. A szállás elég olcsón megvolt. A hangulatért pedig gondoskodott pár üveg sör, 1 üveg whysky, 1 jager, és két üveg bacardi. No és persze mi magunk is, szivattuk egymást rendesen :) Bár első nap nem volt a legjobb időnk, de az utolsó két napban egész jól alakult. Sikerült leégnem, de azóta már barnultam is. Minden2 este disco volt. Sőt az egyik nap a partra, kivonult egy társaság, hanszoroval, sörökkel és sárga polóban, mentéstek meg a kecskét felirattal. Mint utóbb kiderült legénybucsúról volt szó. Ahol különbözö feladatokat kellett teljesíteni a legénynek, mint pl. kifujni a lisztet egy tálból, felfujni egy kotont az orrával úgy hogy a fején van, szkanderozni (Lacival :P, aki egy sör+jagerért be is vállalta), megtáncoltatni a népet, úgy hogy mindenki hallja, stb.
Azért napközben volt fürdés is, no és persze strandröpi. Jó rég nem játszottam már, de azért kezdtem belejönni. Volt ott egy másik csapat, kihivtuk őket, meg is vertük, igaz annyira nem simán, talán ez betudható a söröknek is, de vittük a pálmát. :) Ugyanigy strandfociban is találtunk kihivokra, ott az ellenfelet szétziláltuk és jol elvertük őket, annak ellenére, hogy többen évek óta nem rugtuk a bőrt. Vasárnap délelőtt még volt 1-2 csuszdázás, háton, fejjel előre le a nyilegyenes lejtőn :) Aztán egy jó kis ebéd és indultunk tovább a párommal Zamárdiba, a balaton soundra...

2009. július 10., péntek

1 kis rioi affér

Most hallottam egy rádió hirdetést, miszerint a Rio-ban lesz egy buli a 90es évek 2 nagy előadójával. Elég ha annyit mondok It's a rainy day... :) Kedvem is lenne hozzá, de a multkor volt egy kis afférom a Rio egyik kidobojával. Ami után nem szivesen mennék oda mégegyszer, nem azért mert félek, hanem mert paraszt volt! Odamentem, életemben először és megkérdeztem tőle (tök normális stílusban), hogy mennyibe kerül a belépő. Nem tudta megmondani, helyette a mellettem elvonuló csajokra bambult. Aztán felkeltettem a figyelmét mikor visszakérdeztem, hogy mondom itt dolgozol ki tudja már mennyi ideje, és ennyit nem tudsz megmondani, hogy mennyibe kerül egy nyamvadt jegy??? Hangsulyozom, ezt is teljesen normálisan kérdeztem, na de itt ahogy az várható is volt, elszakadt nála a cérna... Szernecsére nem voltam se részeg, meg nem vagyok egy kötekedős fajta se, de azért láttam, hogy igencsak hátrányba lennék, ha tovább folytatnám ezt az értelmetlen beszélgetést vele. Persze lehordott mindennek de mivel még 4 kollégája állt a hátam mögött, igaz egymással voltak elfoglalva... de akkor is. Könnyen otthagyhattam volna 1-2 fogam. De ezek után erősen elgondolkodok, hogy érdemes lesz-e még szoba elegyedni melo közben egy biztonsági őrrel... hát a rio-ba biztos nem!

2009. június 24., szerda

7végék

Kicsit elmaradva ugyan, de elmesélem a múlt hétvége történeteit:
6 hét után hazakeveredtünk a szüleimhez, akik már igen csak hiányoltak, de hát nem volt mit tenni, így jött ki a lépés. Apám gondolt egyett és főzött nekünk egy jó kis bográcsost, nevezetesen birkapörköltet. :) Olyan isteni volt, még ma is ettem belőle. Közben azért próbáltam ellesni a tudományát, amit még anno a seregben fejlesztett tökélyre. :)) Ritkán szokott főzni, de akkor kitesz magáért. Szóval fölraktuk rotyogni, aztán meg a párommal elmentünk autocross-ra. Persze elkezdett esni az eső... mint ahogy az cross-os napokon lenni szokott. Elsőkörben kicsit fáztunk is mig az időmérő futamokat néztük. De aztán hazamentünk némi municióért és jo kis pokroccal tértünk vissza az első futamokra... A kommentátor az haláli volt. Nem tudott beszélni, nem is kommentált. Meghát érződött rajta hogy a hazai versenyzőknek drukkol. Ilyen beszólásai voltak, hogy reméljük Kálmánkám, visszavágsz most a legutóbbi vereségért... No meg a nevek. Azt se tudta, ki kicsoda. Én azért, mivel évek óta nem voltam már ilyenen, igényeltem volna némi háttér infot. Jóó most mondhatjátok, hogy Palik közvetítésein nőttem fel de akkor is. Gőzöm sem volt hogy melyik auto milyen erős, a versenyző hány érmet nyert már, stb.
Külön érdekesség volt, az amatOr csöves(ja, így mondta a kommentátor) ketgóriában, hogy 2. helyezést ért el egy 12 éves srác. Nagyon jól tolta. A kora szintén akkor derült ki amikor kiszált a tiszteletkör után. Azt is jó hangosan orditotta be a kommentár, hogy hány éves vagy édes fiam...
Borzasztó, komolyan még én is jobban csináltam volna. :P
Ja a slussz poén. Volt tombola. :) A magyar emberek nagy vágya, kevés pénzért nagyot akasztani. Hát eleve adtak a belépőhöz 1-1-t, plusz még darabját 200-ért árulták. Az ajándékok meg ilyesmik voltak hogy, fonott tálaló kosár, x kg kutyatáp, meg a fene tudja még mi. A fődij pedig egy mountain bike. Persze mindenki arra pályázott. De annyi technikai szünet után már mindenki hazament. Így esett, hogy a 10. sikertelen tombola szelvény után, végre megnyertük az első ajándékot: a fonott tálaló kosarat. :D Hát akkor tapsot még nem hallottam egy nyerésért mint amit ott a közönség adott, hogy VÉGRE!!! elvitték.... most már lehet mást is nyerni. Mondjuk a páromnak volt egy ilyen megérzése, és még mondta is ez a szerencse a vénámban van... :P Aki nem hiszi járjon utánna.
És mivel 7végéket említettem: csupa kirándulásból fog állni, lesz egy skanzen látgatás szentendrén, plusz egy hosszú hétvége is, ha megkapom a szabimat péntekre, és akkor a barátaimmal elmegyünk a velencei tóra pár napra. Hmm, és ha minden összejön akkor még a BS-ra is :P

2009. június 18., csütörtök

hajvizsgálat

Tegnap voltam hajvizsgálaton. Kiderült miért kopaszodom, meg az is hogy vajon miért ingyenes ez az egész vizsgálat. Nem untatok itt vele senkit, ha valakit érdekel majd elmondom neki privátban :)
Ja plusz infot is mondott a nő, kérdezte h voltam-e napozni, mondom igen hétvégén, azt mondja látszik, mert megégett a hajam... :S

futás

Tegnap előtt este ismét voltam futni a szigeten. Szerezetem a páromtól egy jó kis zenét, ami tökéletes volt tempo tartásra, és nem is volt megerőltető. Így kb 44 perc alatt tettem meg az egy sziget kört. Aminek a végére el is kezdett csipogni az eső, de meg se kottyant. A lábamban már érzem h menni kéne ismét. :) De szerintem már csak jövőhéten kerül rá a sor.
Ja egyébként a szigeten van most arra lehetőség, hogy kiprobáld a Nike+ run cuccait, főleg cipőit. Gondolom azzal az iPod-os kis kütyüvel ami jegyzi h mennyit futottál és mutatja hogyan fejlődsz.

pizza, háát? akkor inkább pell mell!

Ma megéheztem egy pizzára, és kiprobáltam egyet a kollégám ajánlásábol. A hely neve király pizza. A véleményem pedig, elég felemás, az tény hogy nagyon finom és jol kinéző pizzáról volt szó, de:


A doboz csak 30cm a pizza benne csak 27. A tészta vastagságát nem emliteném meg, mert eleve vékonyat rendeltem. Azt viszont nem értem, hogy ha vékony a tészta, akkor kevesebb kell belőle ugyebár, ha más nem élesztőből, bár nem hiszem h annak külön pixisben gyurnának anyagot... szoval kevesebb anyag, kevesebb pénzbe kerül, persze ezt el is nyelték, a jogcimét nem nagyon tudom, de szerintem nevezhetjük a fogyasztói figyelmetlenség kihasználásának.
Szoval a fenti, nagynak éppen nem mondható pizza 1400Ft-ba került. Nem az összegről van szó, de ugyanennyiért, sokkal nagyobb és hasonlóan finom pizzát kaptam volna, máshol. Tanulság: többet innen nem rendelek!

2009. június 15., hétfő

strand

Tiszavirág nézés előtt kimentünk a párommal kicsit barnulni és kicsit csorogni a Tiszára. Elsőre nagyon hideg volt a viz, de hirtelen elmerülve már egész kellemes volt, főleg hogy fenn kellett tartani magunkat a vizen. Ami furcsa volt a balcsihoz képest, hogy 1 méter után 1,2m volt a viz mélysége, onnan meg még több. A másik pedig a csorgás, csak taposom a vizet és haladok előre. Bár lehetne többet is de sajna ott csak 100-150 méteres partszakasz volt ahol lehetett strandolni. Legközelebb is szivesen visszamegyek. Egy élmény volt! Köszönöm Drága! :)

tiszavirág

Tegnap, volt szerencsém életemben először megnézni eme jelenséget. Bár még csak pár napja kezdődött, az igazi nagy rajzásuk szerdára várható. Sokan ugyan nem voltak, de jó volt ott nézni őket, és ha elég csend volt körülöttünk akkor hallani is lehetett hogy susog a szárnyuk a víz felett. Néha azonban lecsapott rájuk egy-egy hal és lehuzta őket a mélybe.
Ha teheted látogass el te is a Tiszára és nézd meg a kérészek násztáncát.

2009. június 4., csütörtök

bökövö

Pont tegnap tűnt fel hogy a 4-6os vonalán már nem állnak kint zöld láthatóságimellényes ellenőrök, hogy nézzék a jegyeket, h van-e stimmel-e minden. Szerintem ez is csak egy kis reklámkapmány volt a részükről, hogy beszéljen róluk a média. :S Viszont most már nemcsak nő, hanem férfi hang is megszólal a villamoson, hogy melyik megálló következik hol lehet le/átszállni stb... Gyanitom ez is valahogy a marketing része. Vagy ne legyek ennyire elvetemült? :P

2009. június 3., szerda

kulcstalanul

Tegnap nagy para jött rám, mert nem találtam a kulcsomat, ami azt eredményezte, hogy se az albiba sem pedig az irodába nem tudtam bemenni. Végigtelefonáltam a mindenkit, a páromat, a szüleit, és még a hugom is, mert nála is megfordultunk a hétvégén. Szegény párom mindent átforgatott otthon, már nekem volt lelkiismeret furdalásom, az én hülyeségem miatt, hogy neki kell ezt most felkutatnia. De édes volt és megértő. :)
Végül az anyukája hívott föl, hogy megtalálta náluk a kulcstartóra volt felakasztva, hát mit ne mondjak nagy kő esett le a szivemről. Főleg azért mert ha elhagytam volna az iroda kulcsát 4000EUR-t kellene fizenem a teljes szint zárcseréjéért. phjuhh :)

színház az egész világ

Bár még csak június van estére augusztus lesz Oklahomában. :) Pontosabban a Vígszínházban, amire majd elmegyek, ez az utolsó darab a bérletből... Kiváncsi leszek, bővebb infó nektek itt.

2009. május 28., csütörtök

kisiklott alattam a 61es a moszkva téren

Pont kapora jött, hogy ma reggel 7kor telefoncsörgésre ébredtem. Gondoltam hamarabb megyek be melozni, és hamarabb is jövök el. De vki nem igy akarta. :)
Ahogy átszálltam a moszkva téren a 61es vilire, közben olvasgattam, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy rázkodni kezd a vili. Egyre jobban, majd elkezdenek az álló emberek ide-oda hánykolodni rajta... hamar rá lehetett jönni, hogy sikerült kisiklani a kanyarban. Szerintem gyorsabban is mentünk mint kellett volna. Viszont az utasok sem ijjedtek meg annyira, épp az alagutban voltunk tehát feldőlni nem nagyon tudtunk volna, a másik oldalra sem, mert onnan meg egy másik vili jött szembe.
A lényeg h mindenki tulélte, inkább csak az izgalom volt a nagyobb. De nem zárnám ki hogy ma egész nap, vagy legalábbis estig nem indul be a forgalom egyik irányban sem.
Az már csak hab a tortán hogy a végén gyalogoltam és gondoltam felszállok egy buszra, persze rossz busz volt, amiről nem is tudom milyen megálloban szálltam le, lényeg az h nem tudtam h hol vagyok, még egy zsákutcába is sikerült bemennem, de aztán csak beértem ma ugy fél órával a tervezett idő után.

2009. május 27., szerda

mit is olvassak legközelebb?

Kaptam mostanság jó pár könyv ajánlatot:
  • Száll a kakukk fészkére
  • Nedves tájak
  • A felolvasó
  • Funky business
A Pornó II után bele is kezdek, feltehetőleg az elsőbe.

Palatinus

Most hogy már lassan 2.5 éve pesten vagyok, összességében pedig 3.5 először mentem el itt a fent említett strandra, ami köztudottan a szigeten van. Kicsit már hült a levegő, de azért a nap még megkapott bennünket. Szép volt, jó volt, tetszett, majd ha kicsivel még melegebb lesz tényleg megéri azt az 1.2 rugót a belépő. Die Welle kicsit hideg volt már. De a hangosbemondóba, nem mondanám hogy szép magyar nyelven fogalmaztak volna. Sőt elsőre csak a német szövegből derült ki számomra, hogy mit is akarnak mondani. Ja és persze az értelmi lényege: mennyünk a hullámba, de ne hagyjuk magára a cuccainkat. Ergo vigyük azt is, és legyen egy alkalmi szörf alkalmatosság, vagy mi. :)

a közegek kényszerei

Történt egyszer épp a múlt hét végén hogy megállítottak a rend őrei, Szentes főterén.
Készségesnek mutatkozva, odaadtam minden iratomat, kivéve a jogsimat, mivel azt épp a táskámban felejtettem. Egyébként mindent rendben találtak, de a végén már, nem tudom mi tartott 10 percig, mig lekérték az adataimat, a másik unatkozo kolléga megkérte, hogy nyissam már föl neki a csomagtartomat, csak hogy megbizonyosodjon a kötelező kellékek meglétről. Ugy mint 3szög, eü doboz és izzókészlet. Állítom ha a jogsi nálam lett volna, még a láthatósági mellényt is elkérik. Szoval ebből arra következtettek, hogy intézkedési kényszerből lettem megbirságolva a helyszinen 3 ropira. Amikor mondtam neki hogy simán idehozom 3 perc alatt a jogsimat, azt mondta nem kell. Jo mondom akkor mi a biztositék arra, ha legközelebb erre járok, nem büntet meg ugyanezért? Azt mondja, semmi! Na köszönöm! Modszeres voltam és visszamentünk a jogsimért, viszont direkt uazon az uton mentem vissza, h ugyan hadd nevessek már a képébe ha ismét leállít. De persze addigra már elhuztak. Megvolt a napi keret, vagy lejárt a szolgálat? Nem tudom. Azt se mondanám h szemetek voltak, de egyáltalán nem tetszett ez a kényszerű büntetés. Persze olcsobb mint gyorshajtókat üldözni, de akkor is!!!
No mind1, mégegyszer nem követem el ezt a hibát sem!

mit is eszünk illetve iszunk?

Ne ámítsuk magunkat! Aki reggelire "kakaóitalt" iszik, a laboratórium ízeit nyeli, aki eperjoghurtot kanalaz, fűrészport fal, aki bolti citromlevet tesz a teába, az a penészgomba "váladékát" kapja, bármennyire tiltakozik is. Az édeset idomított baktériumok "köpik ki", a savanyú a mikroorganizmusok "izzadmánya".

Érzékeinket (észrevétlenül) manipulálja egy világhatalommá szerveződött maffia, az ízipar, s laboratóriumokban előállított (titkos) aromákkal, ízfokozókkal megváltoztatja ízlelésünket. Veszélyben az ízlés szabadsága, a kulináris önrendelkezés joga. Nem azt esszük, amit enni vélünk. Mert semmi sem az, aminek látszik. Az eperaromát egy Holzmindenben székelő német aromagyár állítja elő ausztrál fűrészpor, alkohol, víz és néhány titkos összetevő keverékéből. (A Föld teljes epertermése az "eperből" készült fagylaltok, joghurtok, desszertek mennyiségének egy százalékát sem fedezné!)

Egy amerikai konszern baktériumból kávétejszínt és krémsajtot varázsol, egy másik vörös áfonyából cseresznyét, ricinusolajból őszibarack-aromát. Az Athlon nevű cég (nem vicc!) madártollból péksüteményt, a General Foods vízből, fehérjéből és gyanús zsiradékból műszalonnát. A Procter and Gamble nevű amerikai vállalat még a gyapotszálat (pamutot) is fogyaszthatóvá teszi: a növény rostjaiból kenyeret sütnek. Az ízek e szép új világában a menthenthiol nevű vegyület a grépfrút, az acetyl-pyrolin egyik változata a ropogós kenyérhéj, a filberton a mogyoróíz illúziójáért felel.



Mint a Mátrix című filmben. Nem eperjoghurtot eszünk, hanem vizet mesterséges illúziókkal. A szagok és ízek e virtuális valóságában már a füstölt sonka és lazac sem eredeti: napjainkban a húsgyárak "folyékony füstöt", azaz műfüstöt használnak, amiben 30-90 másodperc alatt meg lehet "füstölni" a terméket. Ráadásul a vásárlókat mézédes hazugságokkal etetik, a Danone Actimel "szuperegészséges" joghurtital egyszerre tartalmaz két (veszélyesnek tartott) édesítőszert, aszpartámot és K-aceszulfámot is.

A csalafinta íztrükkök aztán megteszik a magukét, aki gyerekkorától hozzászokott a víz-, szén-dioxid-, karamell-, foszforsav-, citromsav-, nátriumbenzoát-, koffeintartalmú italhoz (ez a kólák összetétele), annak az igazi bodzaszörp ízetlen. Az élelmiszeripar tehát "maszkírozza" az ízeket, ha kell, korrigálja és retusálja őket (mint Sztálin környezetét a korabeli fotókon), hozzászoktat bennünket a kémiai édesítőszerek, ízfokozók, sűrítőanyagok ízéhez, reklámokkal és aromákkal etet, ízfüggővé tesz.

Korunkban húszezer élelmiszeradalékot forgalmaznak (köztük hétezer aromát). E titokzatos porocskák és folyadékok nélkül, melyek összetevőit (üzleti titokra hivatkozva) sokszor még az ételre allergiás gyerekek orvosainak sem árulják el, az élelmiszer-ipari termékek többsége élvezhetetlen és eladhatatlan lenne. Az íz az ételek lelke. Aki az ízeket befolyásolja, életünket manipulálja. Ráadásul az íz nem csak ízlés dolga. Az íz legfontosabb funkciója a táplálék ellenőrzése. Figyelmeztetés (lenne), hogy mit nem szabad megenni. Ha becsapják íz-lelésünket, elfeledtetik velünk az eredeti ízt, akkor tényleg bármit lenyelünk.

A leves hazudik - írja magyarul újfent megjelent nagyszerű pamfletjében Hans Ulrich Grimm (Kétezeregy Kiadó). De nemcsak a Knorr és a Maggi zacskós leves hazudik (a négy főre szóló adagban mindössze két gramm szárított marhahús található), hanem szinte minden. A kenyér, a virsli (de az nagyon), a csecsemőtápszer. Érzékeinket manipulálják és átprogramozzák. Éppúgy, mint gondolatainkat. Egész életünket. Tavaly az Egyesült Államokban az asztalra került ételeknek már kilencvenhat(!) százaléka ipari termék volt.

A Fast Food Nation (gyorsétterem-generáció) már nem ismeri az ételek eredeti összetevőit, életében soha nem szagolt vargányát. "De hát végül is - mondja cinikusan az egyik aromagyár mérnöke - az élvezet fantázia dolga." Már akinek.

2009. május 23., szombat

Nyári napnak alkonyúlatánál...

...megálltunk a kanyargó Tiszánál, hol a kis Körös sietett beléje, csobbantunk egyet a kellemes vízbe. Petőfi után szabadon, életemben először fürödtem a Tiszában a Körös-toroknál. Nem csak a víz volt jó, hanem a hangulat is, napoztunk olvastunk, hülyéskedtünk. Csináltunk Amidala frizurát, ami még a mellettünk napozóknak is vidámságot csalt a szemébe, de túlságosan nem zavartattuk magunkat. És hogy milyen egy Amidala frizura, illetve hogy készül? Egy sörért bármikor elmondom. :P

2009. május 7., csütörtök

egy k. sz.r nap :S

Ha le akarnám írni milyen napom volt ma, akkor itt ez a video, ami mindent elmond:



2009. május 2., szombat

megy még a stabil oldalt fektetés?

Tegnap este, autozás közben azon gondolkodtam, hogy vajon hány autós lenne képes stabilizálni egy sérült autóstárs állapotát, aki pl épp előtte szenvedett balesetet.
Bevallom én se emlékszem már mindenre. Ami elég szomorúvá tesz. Épp ezért elkezdtem gondolkodni, hogy lehetne ezt kiküszöbölni.
Valami olyasmi jutott eszembe, hogy például 2 évente mindenkit, akinek jogositványa van, kötelezni kellene ezen ismeret felfrissitésére, egy (1 napos) tanfolyam keretén belül. Lásd EÜ tanfolyam, amikor jogsit szerzel. Vizsgával együtt. Nyilván nem lehetne ezt ingyen megtenni. tanfolyam és vizsgadij is szükségszerű lenne. Ellenben, a munkáltatónak kötelező lenne ezt a napot nem a szabadságainkbol levonni, hanem, ugymond munkanapnak elszámolni. Kivétel nélkül.

2009. május 1., péntek

autós zenét kérek!

Mostanában vettem egy új autórádiót, és hát felmerült az igény is, hogy számokat válogassak össze. Már összeszedtem egy pendrive-ra valot, de azért még várok ötleteket!

A kérdés, miket ajánlatok, kifejezetten autózáshoz? A válaszokat kommentekben várom!

Köszike! 

2009. április 29., szerda

ubuntu újratöltve

Egyre jobban szeretem az ubuntu-t. Most egy olyan dolgot emélnék ki belőle ami fontosnak tartok: frissitettem 9.04-re és minden beállításom megmaradt. Minden telepitett program. Minden, home könyvtár, benne a fájlok. Mindezt egy windows alatt el se tudnám képzelni...

kiégés helyett feltötlődés

Az előbbi postban írtam, hogy kicsit kimerültem(lásd kommentek). Tegnap viszont elmentem futni a szigetre, és mint akit kicseréltek volna... Holnap egy laza kondi, így készülök a pénteki gyöngyösi kiruccanásra. Erről még később írok :)

2009. április 28., kedd

kiégés

Nem nagyon szoktam emiatt ugymond siránkozni, de ugyérzem kezdek ismét kiégni.
Kell egy kis szünet, szinte csak alszom otthon. Az utóbbi 3 napban pedig 5 órákat sikerült, előtte utánna munka + utazás. :S Nem jó ez így! :(

2009. április 27., hétfő

új ubuntu

Itt az ideje minden kedves felhasználónak, aki nem akar szívni melo közben, vagy akár otthon, hogy feltegye az uj Ubuntu 9.04-es verzióját!
Én már megtettem, és csak biztatni tudok mindenkit!
A Jaunty Jackalope letölthető innen.

2009. április 21., kedd

elcsesztem

Holnap megyek Frankfurtba, és rosszul rendeltem meg a minibuszt.
Jó tanács, ha repcsivel utazol és minibusszal mész ki, mondj egy órával többet mint a gép indulása.
Én ezt most elfelejtettem ezért a 7 órakor induló géphez 4:50re jönnek értem ami kb 4 órai kelés feltételez. Bár ahogy ismerem magam, lesz abból 4:30 is :P

ha menni kell hát menni kell, no de pont oda???

Tegnap éjszaka hazafelé haladtomban váratlanul háromszor is ugyanabban a dologba botlottam. Nevezetesen állok az Örs vezér terénél, várom hogy jöjjön az első éjszakai járat, közben megérkezik egy fiatal csapat (lányok fiuk vegyesen), szerintem egyik se volt több 17nél. Persze már be voltak csicsentve, ami meg is hozta a hatását. Az egyik csaj bejelentette, hogy neki márpedig ki kell mennie... nagyon máshová már nem tudott, de azért elkisérték őt egy nem túl messzi bokorhoz, ahol könnyíthetett magán. Ez még hagyám, de ami aztán a Blahán történt, azon nem csak én döbbentem le, hanem még másik 20 ember(ekkor már jóval éjfél után járt az idő). A fenti társaság egyik hölgy tagján szoknya volt, melyet nemes egyszerűséggel fölhuzott majd legugolt az oszlop mellé és ő is könnyített magán. A bibi csak ott volt, hogy nem igazán volt ott bokor, így aki jött fel épp a lépcsőn az aluljáróból, kicsit meglepő látványban lehetett része.
Persze aztán egy időre eltünt a csajszi, de mire jött a vili előkerült, kicsit szégyelte is magát, de hát ő is be volt "baszcsizva" (bocs a szóért, de Kis Ádám óta nem sűrűn hallottam még).
A hab a tortán pedig a villamoson, ugyanezt láttam, csak ott már valaki ült benne egy ideje, és eszméletlen bűzzel bírt, de az emberek jól megálltak körülötte. Nem is értem, no de ez sem az én bajom.
Tanulság: addig járjál wc-re amig ott van a közeledben :))

2009. április 6., hétfő

indián nevem

My beautiful indian name is
Balbir (full of strength) Nridev (king amongst men).

Gentle: Goral (lovable) Anand (joy/ bliss)

Wise: Amish (honest) Chaitanya(life/knowledge)


Take Had you been born Indian you would have gone by the name of... today!
Created with Rum and Monkey's Name Generator Generator.

2009. március 14., szombat

a tej és ami mögötte van

Általában, mikor vásárolok az első dolog amit megnézem a szavatossági idejét, a második pedig hogy miből tevődik össze, valamint hogy mennyi kalória van benne.
Ma is így tettem, amikor tejet akartam venni. Amin viszont ledöbbentem, hogy minden dobozos tejtermékben van cukor, ami nem laktózként van feltüntetve, hanem mind szénhidrát ami szinte teljes egészében cukor. Na most vagy hibásan van kiírva vagy pedig külön cukrot tesznek bele.

Mindenesetre elgondolkodtató! Főleg így számomra, mivel képes vagyok egy liter tejet meginni egy étkezés során. Hát, lehet ezentúl nem így lesz.

2009. március 12., csütörtök

a kocsi, a kocsi, a gépi gépi gépkocsi

A pálya, a pálya az autó autópálya....
Hát még az utcából is alig sikerült kivánszorogni a tegnap esti menet után, nemhogy a pályára felmenni! Történt ugyanis, hogy reggel viszem le a cuccom az autóba, megyek boltba, reggeliért és ahogy jövök visszafelé látom, hogy a balelső kerekem lapos! Hurrá ismét egy jó reggel! Találtam egy autoszerelőt az utcában, igaz az villamosságis volt, gondoltam bemegyek megkérdézem, hátha van-e autópumpája, nem volt csak kompresszora. De mondta h a merőleges utcában van egy gumi javító műhely. Hurrá, megmenekültem! Odamegyek hát zárva, úgy tűnt ez sem az én napom, aztán felhívtam az egyik barátom, hogy nincs-e véletlenül neki pumpája, sajnos neki sem volt, de azért ezúton is köszi és bocsánat a korai(7) zavarásért! Még röviden annyi, hogy megkérdeztem pár autóst, hátha van nekik is pumpa, de senkinek se volt. Hozzáteszem, alig akarták még az ablakot is leengedni, hmm ez vajon előítéletesség, vagy csak nem tetszett, hogy nem voltam megborotválkozva? :P Fene tudja. Lényeg a lényeg, kinyitott fél 8 kor a műhely, igy oda tudtam cammogni a javítóhoz. Ők pedig nagyon készségesek voltak és korrekt munkát végeztek. Mindezt 2500 pénzért. Nekik is köszönet! Nem mellesleg kaptam nyugtát is! Ami külön örömteli volt. Mint kiderült oxidálódott a felni, és a peremén kiengedte a levegőt a gumiból. Lekezelték, most már pöpec, viszont a gumin találtak egy puklit, szoval max 80km/h az ajánlott sebesség és persze egy mielőbbi kerékcsere! Ismét hurrá! (Azért a téli gumikat egyébként is cserélni kell majd).

Nem az én estém volt

Hazafelé kocsikáztam az Örsről és úgy döntöttem, hogy nem a főuton megyek hanem lefordulva a Rottenbillerre, kacskaringozom egy kicsit az utcák között. Mivel már éjfél elmult gondoltam a madár se jár arra, és tényleg nem is járt, bezzeg a jelzőlámpák működtek! Ami önmagában még nem lett volna baj, de az már felettébb bosszantó volt, hogy az összesnél úgy jött ki a lépés, hogy meg kellett állni. Ezen inditatásból kikanyarodtam az Andrássy útra, majd onnan a körútra, amit pont előttem mostak fel... úgy örültem, ennyit a tiszta autórol... (inkább maradtam volna a mellékutakon), de ezután jött csak a meglepi: körözö fehér fény a jobb oldalon. Aggodalomra nem volt okom, öv be volt csatolva, inni nem ittam, pedig szondáztatás is volt, papírok rendben, jó éjszakát kívántak majd végre hazaértem... Szoval egy ilyen pazarnak nem nevezhető éjszaka után végre nyugovora térhettem.

2009. március 8., vasárnap

XI. Kézműves Kiállítás és Vásár

A Kézműves Kiállítás és Vásár rendezvényei igazi családi szórakozást kínálnak a Petőfi Csarnokban. A programon közel száz kézműves kínálja igényes portékáját, a több ezer ide látogató érdeklődőnek. Ezen a rendezvényen nem csak vásárolni lehet, hisz a kézművesek egész nap bemutatókat, foglalkozásokat tartanak, és segítségükkel, irányításukkal felnőttek, gyerekek, profik és amatőrök egyaránt kipróbálhatják esetleg elsajátíthatják a különböző technikákat.

A rendezvényen, már megszokottan, megtalálhatóak lesznek mind a hagyományos népművészet (tojásfestő, bőrőző, hangszerkészítő, kosárfonó, keramikus, nemezkészítő, papírmerítő, faműves, gyertyaöntő stb.), mind a modern kézműves technika (üvegfestés, szalvétatechnika, gyöngyfűzés, szárazvirág-kompozíció, tűzzománc, foltvarrás, ékszerkészítés, selyemfestés, természetes alapanyagból készült használati és dísztárgyak stb.)
képviselői is.

A kiállítás vásárral egybekötött, így lehetőség van a késztermékek, valamint az alapanyagok megvásárlására.
Szólnak a csalogató szavak a port oldalán. Utolsó napon el is látogattunk ide és teljesen pozitív élményekkel gazdagodtam. Tényleg volt itt szinte minden. De voltak amik kimondottan tetszettek: gyertya öntés, agyagozás, madár csalogató és riogato sipok, fa könyvjelzők, patkolt tojások és dobok is. Tetszett nagyon az emberek/árusok közvetlensége. Ahogy beértünk a bejáraton egy néni dalba kezdett, és csalogatott minket arra, hogy vegyünk tőle pajzán meséket tartalmazó cédét :)) Vagy rögtön jobbra a bejáratnál természetes anyagokból készült aszalt gyümölcsök, csokik. Példának okáért volt egy zöld szinű csoki is, ami alapjában véve egy olvasztott fehér csoki volt csalánkivonattal szinezve. Nem rossz ugye?
Ami nagyon tetszett az a madárfüttyöt utánzó kis "hangszer", mintha egy dalos madár is lett volna a csarnokban. :) Persze ott volt a madár riaszto eszköz is, pontosan nem tudom mi a neve, viszont sikerült úgy letennem, hogy az egyből feltűnt az eladónak, le is "hordott" érte, hogy azt nem szabad ám. Persze a végén elnvette magát. Mesélte, hogy az unokája is ugyanezt tette, aztán megtanitotta neki és persze nekem is, hogy hogyan is kell letenni helyesen.
Enni és természetesen venni is lehetett ételeket is, úgymint mézes kalácsot, birsalma sajtot, vagy akár mézet is. Utóbbiból én is vettem egy üveggel. No meg egy kézzel gyártott szappant is ami szintén mézzel volt "ízesítve".
Legalább 2 órás barangolás után egy jó kis sétával zártuk a napot hazafelé a városligetben... hmm bár kicsit kifujt minket a szél, de azért nagyon jó volt. Jövőre ajánlom mindenkinek a 12. ilyen fesztivált.

2009. március 7., szombat

ubuntu

Egy korábbi post-ban, már írtam arról, hogy jó lenne egy linux a gépemre, nos ez a projekt is megvalósult az idén. Sikerült eldöntenem, hogy melyik distro legyen az igazi, a nyertes pedig az Ubuntu lett. Igazából mindent tud amit a windows, bár még a tuner kártyával vannak gondjaim, igaz közben már a tévé gond is megoldódott. :) Hozzáteszem, nem igazán nézem :D
Ellenben mindenkinek melegen ajánlom. Annyira hozzászoktam, hogy már nem csak itthon, hanem a munkahelyemen is ubuntu-t használok. Könnyű volt megszeretni, és mégkönnyebb használni, jó néha kicsit kell vele bütykölni, de az meg sikerélmény ad, szóval hajrá!

"barátok"

Azt hallottam a múltkor, hogy aki netezik annak máris van egy barátja Gugli és egy barátnője a Wiki :)

futás

Gondoltam ma ismét hódolok újdonsült szenvedélyemnek és elmegyek futni. Nem mellékesen felavatom az új csukámat is, de az időjárás nem akarta ezt. Habár kimentem az utcára, de a szigetig már nem jutottam el. Akkora szél támadt(legalább 30km/h lökésekkel), hogy még a redőnyök is csak mozognak. Épp csak kinyitottam a szám és tele is lett az utca porával, legalábbis a rágon éreztem, hogy serceg amikor összeharaptam. Mehet a kukába. :) Szóval marad a jövöhét erre a célra...