2013. június 19., szerda

Bicikli szerelés

Az Egy esti sörözés emlékére c. írásom folytatása lehetne ez a bejegyzés:
A felnit nem lehetett kikalapálni, így újat kellett venni. Igaz kicsit türelmetlen(ideges nem!) is voltam, mert nem vártam meg míg az "elkövető" megcsinálja esetleg kicseréli.
Azért sikerült kicsit megszívatni magam: itthon leszedtem a hátsó kereket és a kerékről a felnit, így csak azt vittem el a szervízbe. Aztán mondták, hogy jó lenne a bicikli is. Jó, még egy kör: haza, biciklit be a kocsiba és vissza a szervízbe, de a gumi otthon maradt, így még egy kört kellett tennem az abroncsokkal is. De legalább gyorsan megcsinálták. 2 hét használat után kell visszavinnem, hogy meghúzzák a csavarokat. Nem mintha nem tudnám meghúzni, de az egyikhez spéci kulcs kell, ami nekem nincs.
Szóval elégedett vagyok velük, nem először vittem már oda a kerékpárt és ezután is oda fogom!

2013. június 16., vasárnap

No. 1 nem is annyira námberván

Szombaton Szegeden jártunk a No.1. neveztű helyen, idén már másodjára, de talán utoljára is.
Hogy miért? Finoman szólva sem ügyfélközpontú az alkalmazottak szemlélete.
Kezdve az italoknál: dupla gin tonic-ba miért kell 5 egység gint számlázni, azt a mai napig nem tudom...
Volt ott egy másik ismeretlen nő is aki panaszkodott a dupla bacardi cola-jára, hogy abban már pedig nincs dupla bacardi...a pultos nem igazán tudott mit mondani, sőt még megoldást sem, pl. hogy esetleg kicseréli.
A DJ sem volt az igazi, a számok viszonylag jók voltak, de az átmenet közöttük, hát, néha nem volt az igazi.
Ott volt egy kedves barátom angliából is a párjával, kb olyan korán érkeztek, mint mi, nem is volt megbeszélve, szóval kellemes volt a meglepetés. :)

A gond ott kezdődött amikor a sok táncolás után kimentek levegőzni, de nem engedték vissza őket, mondván a srác cipője nem megfelelő (Puma félcipő). Biztos ki van írva valahova a dress-code, de senkinek sem tűnt fel, de akkor elsőre miért engedték be őket?? Ez azért bosszantó!

2013. június 11., kedd

Reisen nach Frankfurt

Azért nem olyan rossz újra Frankfurtban lenni(leginkább a család miatt nem jó)..
Jump-seat-en utazva, hátul a konyhában szinte annyit ehet ihat az ember amennyit jól esik, persze mivel az első járatról volt szó, aztán meg munka így a sör az most kimaradt! Pedig hogy szeretem a Warsteinert! :P Hátul eszembe jutott, ha udvariasan megam elé engedem a kollégákat, akkor akár a cockpit-ben is jöhettem volna.. no hátha majd visszafelé.
Ellenben jól kiszúrtam magammal a minibusz rendelésnél, mert 1 órát ültem a reptéren és közben még egy hitelkártyát is rám akartak sózni. Tanulság: legközelebb érdemes a tényleges indulást követő+1 óra múlva száll fel a gép...
4ig meló aztán bolt keresés, vacsi, majd úszás és szauna a hotelben. Nagyjából így telt az estém.

2013. június 5., szerda

Egy esti sörözés emlékére

A ma esti sörözés után megtanultam valamit:
Sose hagyd, hogy lendületből üljenek fel a biciklid csomagtartójára, mert könnyen nyolcas lehet benne, amit aztán nehéz lesz kikalapálni!
Sőt aztán lehet vállon hazacipelni, vagy esetleg lezárhatod valamihez és majd másnap érte mész. Én az elsőt választottam.
És itt jegyezném meg, hogy ez a város nem arról lesz híres, hogy este 22:00 után is kapsz sört a kocsmákban(legalábbis nem hétköznap)!