2009. július 29., szerda

Irány észak, sebesség 16 csomó...

Újabb felejthetetlen hétvégében volt részem, köszönhetően a páromnak és az apósjelöltemnek :)
Szentesen a Tiszán volt szerencsém a csónakját vezetni, amivel el is huztunk(kettesben) a Körös torokig, majd ott kikötöttünk és felsétáltunk kb kétszáz méternyit majd a vízben visszacsorogtunk a csónakhoz.
Azért meg külön meg lettem dicsérve amiért olyan ügyesen elsőre sikerült a sokkal szűkebb Körösben megforditanom az egyébként nem is rövid csónakot. :)
Visszafelé már a párom vezetett, de akkor is egy élmény volt! Alig várom már hogy legközelebb is vezethessem(akkor már viszek magammal fotoapparátot is!). Igaz az elején a közegetől kicsit be voltam f.sva, mivel semmilyen előképzést nem kaptam korábbról, most is csak azt hogy hogy kell a motort kezelni, de az épp elég is volt. Aztán para sem volt. Egyetlen furcsaság volt hogy ellenkező irányba kellett tolni a "kormány" rudat, mint amerre menni szerettem volna, de hamar megszoktam.

Nincsenek megjegyzések: