2009. július 15., szerda

Velence

A hétvégén elég jó kis "partyt" csaptunk a barátaimmal a velencei tavon. A szállás elég olcsón megvolt. A hangulatért pedig gondoskodott pár üveg sör, 1 üveg whysky, 1 jager, és két üveg bacardi. No és persze mi magunk is, szivattuk egymást rendesen :) Bár első nap nem volt a legjobb időnk, de az utolsó két napban egész jól alakult. Sikerült leégnem, de azóta már barnultam is. Minden2 este disco volt. Sőt az egyik nap a partra, kivonult egy társaság, hanszoroval, sörökkel és sárga polóban, mentéstek meg a kecskét felirattal. Mint utóbb kiderült legénybucsúról volt szó. Ahol különbözö feladatokat kellett teljesíteni a legénynek, mint pl. kifujni a lisztet egy tálból, felfujni egy kotont az orrával úgy hogy a fején van, szkanderozni (Lacival :P, aki egy sör+jagerért be is vállalta), megtáncoltatni a népet, úgy hogy mindenki hallja, stb.
Azért napközben volt fürdés is, no és persze strandröpi. Jó rég nem játszottam már, de azért kezdtem belejönni. Volt ott egy másik csapat, kihivtuk őket, meg is vertük, igaz annyira nem simán, talán ez betudható a söröknek is, de vittük a pálmát. :) Ugyanigy strandfociban is találtunk kihivokra, ott az ellenfelet szétziláltuk és jol elvertük őket, annak ellenére, hogy többen évek óta nem rugtuk a bőrt. Vasárnap délelőtt még volt 1-2 csuszdázás, háton, fejjel előre le a nyilegyenes lejtőn :) Aztán egy jó kis ebéd és indultunk tovább a párommal Zamárdiba, a balaton soundra...

Nincsenek megjegyzések: